Névadónk halálának 80., születésének 152. évfordulóján több napos emléktúrán vettünk részt, melyen felkerestük gróf Bethlen István erdélyi emlékhelyeit. Elsőként szülőhelyén, a gernyeszegi Teleki kastélyban emlékeztünk meg hazánk történetének egyik legmeghatározóbb miniszterelnökéről. A kastélyban emléktábla őrzi gróf Bethlen István emlékét, ahol gróf Teleki Kálmánnal közösen hajtott fejet dr. Fekete Dávid, a kutatóközpont vezetője. Ezt követően a gernyeszegi református templom udvarában álló Bethlen-szobornál helyeztük el az emlékezés koszorúját. Másnap Mezősámsond települést kerestük fel, ahol Bethlen a trianoni békediktátumig élt és gazdálkodott, majd 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz történő visszatérését követően is élt néhány évig. A mezősámsondiak két éve állítottak domborművet gróf Bethlen István emlékére, ahol Sikó Domonkos református lelkésszel koszorúztunk.